4.fejezet: Reszkess világ, jövök!

-Nos… sokszor meséltél nekem apuról-kezdtem-Ő hol is lakik?

-Ezt miért kérdezed?

-Látni akarom!

-Messze kicsim, nagyon messze.

-Angliában ugye?

-Hát. Valahol ott. De mindig utazik, mert sok helyre hívják a munkája miatt.

-Tökéletes!-csúszott ki a számon. A tervem ugyanis a következő volt: mivel apa sokfele utazik, én is mennék vele mindenhova. Mivel a sztárok nem csak Angliában laknak. Apu által több emberrel ismerkedhetnék meg.

-Miért? Mit szeretnél te ott?

-Világot látni!-jutott hirtelen eszembe ez a frappáns szó, ami részben igaz is volt.

-Azt szeretnéd, hogy elengedjelek apádhoz, csak úgy világot látni? Amnéziás vagy!-juttatta eszembe mamucikám. Persze már tudtam, hogy az amnézia abszolút nem egyenlő az anya szóval. Jó vagyok mi!?

-Teljes szívemből szeretném!

-Na de! Mi lesz, ha bajod esik?

-Majd visszaesem a bajt!-tanácsoltam.

-Kössünk alkut! Ha elengedlek, minden hónapban egyszer haza kell jönnöd, és elmesélni mindent!

-Hmm… Áll az alku!

~3 héttel később~

Másfél hete a kezeim, és a lábaim is gipszmentesek, a nyakamról is kb 5 napja szedték le azt a tartós-cuccost. Már ideje volt! Úgy fájt már a nyakam, és a végtegjeim is viszkettek a gipsz alatt.És már két napja hazaengedtek a kórházból, és szabadon tudok járni-kelni… És holnap irány anglia! Már bepakoltam, anya pedig adott egy kis péznt, „megélhetésre”. A bőröndöm nem olyan nagy. Csak két pizsi, pár használható ruhadarab, egy doboz(?) anya ragaszkodott hozzá, hogy betegye, és nem nézhettem meg, mi van benne (tuti életmentő felszerelés).  Azért nem viszem el a ruhásszekrényem, mert egy: ocsmány ruháim vannak (nem is értem, hogy a balesetem előtt hogy volta képes ilyen rucikban járni. Semmi csili-vili, Magasított talpú cipő, semmi olyan cucc, ami utal az egyéniségemre. Csak szürke meg fekete cuccok mindenhol. Ilyen szürke egy egyéniség lehettem? És még sötét is voltam… a ruhákból ítélve.)Kettő: apunál van pár ruhadarab (egy gardróbszobányi), mivel apu amatőr fotós is (meg építészmérnök). És a modelleket is ő öltözteti föl. EGYÉNI rucikba. Szupi! Valamint vehetek még ruhákat. Van pénzem… még. Sajnos lehet, hogy a harmadik napra teljesen elfogy majd az anyu által kezembe nyomott money. Na majd kiderül.

Másnap a reptéren anyum és öcsikém hatalmas cuppanós puszival búcsúztak el tőlem (az utóbbit titokban(!) nagyon élveztem :D). Majd pár perc múlva a levegőből néztem le a pici reptérre, és intettem egy utolsót anyuéknak, majd hátradőltem, és élveztem a pihenés édes pillanatait, amit egész betegségem alatt élvezhettem ugyan, de most jó volt újra átélnem. Pár perc múlva már hangosan szuszogva aludtam.